Hajdú B. István:
„Az élet minimum egy lehetőséget dob mindenkinek, de lehet, hogy kettőt már nem…”
Bizonyára mindenki jól emlékszik a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra, ahova mi, magyarok kerek 30 év után jutottunk ki. Az EB első meccsén a magyar csapat 2-0-ra legyőzte Ausztriát. Ekkor még csak 9 éves voltam. Ámulattal néztem a magyar nemzeti tizenegyet, akik hősiesen megnyerték a küzdelmet a „sógorok” ellen. Volt még valami, ami lekötötte a figyelmemet, egy bizonyos ikonikus hang, Hajdú B. István sportriporteré. Sok év után most nem csak hallgathattam, hanem beszélgethettem vele.
Tegnap este (2023.08.10.) volt a Rapid Wien-DVSC mérkőzés, ahol te voltál a kommentátor. Hogyan értékeled a meccset?
Én többet kaptam a Debrecentől, mint amit talán várni lehetett. Számomra kiderült, hogy a Rapid ugyan egy erős csapat, talán egy nagyobb tempójú játékra képes, mint a Debrecen, de azért nem labdaművészek alkotják. Én azt gondolom, a Debrecenben több a fifikás, technikás, váratlant húzó játékos, szerintem akár kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna.
Ha már fociról beszélünk, érdekelne, hogy mennyit készülsz egy közvetítésre?
Ez nagyon változó, gyakorlatilag az ember élete majdnem egy állandó készülés. Nyilván változnak magának a labdarúgásnak a körülményei, új szereplők jelennek meg, friss híreket kell általában gyűjteni. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mennyit készülök, de nagyon-nagyon sokat kell.
Nemrég tértél vissza Fukuokából a vizes világbajnokságról (2023.07.14.-07.30.), ahol finoman szólva ismét nem vallottunk szégyent. Milyen élményeket és tapasztalatokat szereztél Japánban?
Nyilván a legfontosabb vagy a legmeghatározóbb élmény a férfi vízilabda-válogatott győzelme volt. Ráadásul ezt a győzelmet úgy érte el Varga Zsolt csapata, hogy gyakorlatilag majdhogynem négy döntőt játszott. Már a horvátok elleni csoportmeccs is hajszálon múlott, az amerikaiak elleni negyeddöntő szintén. Az elődöntőben láthattunk egy utolsó másodperces gólt, a döntőben pedig volt egy büntetőpárbaj. Ez mind fantasztikus sportélményt jelentett. Elmondhatom, hogy a körülmények jók voltak, ilyenkor általában az embernek a munkakörülményei a fontosak. Tehát közel legyen a szálloda az uszodához, a kommentátorállásból lehessen látni a teljes medencefelületet, ne legyenek technikai problémák, ezek mind adottak voltak. Nyilván Japán egy más világ, mint amit Európában megszokhattunk.
Mi volt a legjobb és a legrosszabb sportpillanat, amit valaha kommentálhattál?
A legnagyobb élményekből több is volt, de nyilván ide kívánkozik a magyar vízilabda-válogatott athéni győzelme 2004-ben. Ez volt az első olimpiai aranyérem, amit én közvetíthettem. Negatív élmény is volt, ott is a futballban, azért szenvedtünk egy-két fájó vereséget. Alapvetően az volt negatív, amikor valami tragédia után kellett közvetíteni. Amikor mondjuk Marian Cozma halála után kellett a Veszprém kézilabda mérkőzését közvetíteni, vagy amikor sajnos nem is olyan régen itt az M4 sporton volt egy emlékműsor Benedek Tibor halálának napján. Ezek nem szívderítő dolgok, noha maga a produkció mindkét esetben katartikus élmény volt. A Veszprém azt a mérkőzést a León ellen megnyerte, itt az M4 sporton pedig gyönyörűen emlékezett meg mindenki Benedek Tiborról, de bárcsak ne kellett volna ennek a műsornak létrejönnie.
Van-e esetleg egyfajta kommentálással kapcsolatos bakancslistád?
Nagyon szeretném, hogyha akár én, akár a generációm bármelyik tagja még magyar labdarúgó-válogatottat láthatna világbajnokságon. Ha esetleg még kommentálni is tudnék magyar meccset, az persze hab lenne a tortán.
Mi a teendője a mai világban annak, aki sportkommentátor szeretne lenni?
Nem tudok egyértelmű receptet mondani. Fontos, hogy szeresse a sportot. Próbálja meg minél inkább magába szívni nagy alázattal azt a tudást, ami akár a szabályismeretből, akár a játékosok ismeretéből adódhat. Tegyen meg mindent annak érdekében a kommentálás iránt érdeklődő, hogy ő maga jobb legyen. Azt gondolom, hogy az élet minimum egy lehetőséget dob mindenkinek, de lehet, hogy kettőt már nem, tehát azt az egyet meg kell ragadni.
Rengeteg jó mondat hagyta el a szádat az elmúlt évek alatt, amelyek aranyköpéssé váltak, szerinted melyik a legikonikusabb?
Most, hogy a Nemzet aranyai című film megjelent, amelyben elhangzik az athéni olimpia utolsó mondata a közvetítésből, amely így hangzott: „Sose hittem volna, hogy 13 fürdőgatyás férfitól még elsírom magam!”, ez talán sokak fejében megmaradt.
Említetted, hogy 30-50 év alatt mennyit változott ez az egész szakma, illetve a média. Mit gondolsz, melyik médiumnak milyen lesz a jövője, és a sportkommentálásra ez az egész változás milyen kihatással lesz?
Azt gondolom, hogy sportkommentátorra azért van mindig szükség, mert a nézők egy része nem lesz annyira tájékozott, hogy mindenkiről mindent tudjon. Másrészt a riporterrel lehet vitatkozni: Ó, milyen hülyeséget beszél! Ó, mennyire igaza van!, és így tovább. Minden el fog menni majd az internet, illetve a digitális tartalmak irányába. Ma már rengeteg stream van, ebből még több lesz, még inkább szelektálni fog az ember, hogy mit nézzen, akár több eszközön egyszerre több dolgot is. Ahogyan átalakul mondjuk az olimpiai sportágak listája is, ugyanúgy a fogyasztói szokások is. De a sportnak lesz jövője, mert a sport az élő adás, a jelenidejű részvétel izgalmát jelenti, ez nagyon fontos lesz. Felvételről sokkal kevesebb tartalmat néz meg ma is az ember, mint élőben, amikor még nem tudja az eredményt.
(Török Márton, a DUE-NMHH podcast verseny győztese, Rádió Aktív Sulirádió, Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola)
