Törőcsik Franciska:
„Találjunk vissza a személyes emberi találkozókhoz”
A 33 éves Törőcsik Franciska mára ismert és elismert színésznő. Persze, ahogy mindenki, ő is hosszú úton jutott el idáig. Például olyannyira szerelembe esett a japán kultúrával, hogy egy ponton nem múlt sokon, hogy életét Ázsiában folytassa. Szerencsére a színpad nyert, azóta pedig rengeteg kiváló színházi és filmes alkotásban láthattuk, illetve szinkronhangként is rendszeresen dolgozik. Október 19-től a moziban láthatjuk újra a Cicaverzum című film főszereplőjeként. A filmpremier és a DUE Médiahálózat által idén hetedik alkalommal megszervezett Nagy Magyar Filmteszt apropóján beszélgettünk vele.
Szeretsz interjút adni?
Megmondom őszintén, elfogadom, hogy ez része az egésznek és az emberek kíváncsiak, és időről időre szívesen kielégítem a kíváncsiságukat. De alapvetően elvagyok interjúk nélkül.
Tehát ha bármi közlendőd van, akkor azt inkább a játékaid során láthatjuk?
Igen, inkább ott szeretem megmutatni a gondolataimat, magamat. De néha vannak olyan gondolataim is, amit szívesen elmesélnék, de nincs bennem semmiféle küldetéstudat, hogy posztolnom kéne azért, mert színésznőként ismernek, és ezáltal az több emberhez elérhet a véleményem. Szerintem kétélű ez az egész manapság. Írásban sokszor félreérthető dolgok születnek például a közösségi médiában, ebből pedig akár negatív részeket is kiemelhetnek. Nem gondolom összességében, hogy ennyi poszt között még egyre szükség van. Nem műfajom a posztolás.
A DUE Tallózó olvasói és a szerzői is elsősorban diákok, és igyekszünk mi is a tudatos médiahasználatra sarkallni mindenkit. Az előzőek fényében mit javasolnál a most felnövő generációnak a média használatára?
Szerintem nagyon nehéz lehet most a fiataloknak, nekem sem egyszerű jól megosztani a figyelmemet. Nem lehet kizárni, és rengeteg előnye is van. Meg kell találni a megfelelő arányokat, különben könnyű elveszni benne. Én arra buzdítanám az embereket, hogy találjunk vissza a személyes emberi találkozókhoz vagy a természethez. Perszer ugyanúgy küzdök ezzel én is.
Diákéveid alatt megtanultál japánul, és azt mondtad, ha nem vesznek fel a főiskolára, talán nem is itthon élnél. Mennyire volt közel, hogy ez megtörténjen?
Eléggé, hiszen én elég jól megtanultam annak idején a nyelvet. Fogalmam sincs, hogy alakult volna. Mivel modellkedtem akkoriban, ez egy jó együttállásnak tűnt. Végül teljesen más irányt vett az életem.
Onnantól, hogy felvettek a főiskolára, nem volt kérdés?
Nem, az, hogy engem oda felvegyenek, akkor egy határozott, de elérthetetlen vágynak tűnt, így szárnyakat adott az, hogy elsőre sikerült. Nekem itt van dolgom. Jeleztem is az ügynökömnek, Kajdi Csabának – akkoriban elég szigorúan vették ezeket a szabályokat –, hogy nem lehet mellette más megjelenéseket csinálni. Onnantól kezdve a színészetre koncentráltam.
Nemsokára bemutatják a Cicaverzum című nagyjátékfilmet, aminek te játszod a főszerepét. Az előzetes alapján már lehet elképzelésünk a karakterrel kapcsolatban, akit alakítasz majd. De kicsoda Fáni? Közel áll ő hozzád?
Ő egy olyan lány, akinek traumatizált az addigi élete. A saját szeme láttára vesztette el az apukáját, és ez meghatározza a kötődésekhez való hozzáállását, különösen párkapcsolatokban. Ha valaki megtetszik neki, akkor a halálát vizionálja például. Így már-már le is tett arról, hogy párt fog találni. Egy nap megszólítja egy fekete macska, innen kezdődnek a bonyodalmak. Maga a karakter hozzám képest introvertáltabb, valamint a bizalma is kevesebb. Ezek voltak benne a kihívások is, össze kellett raknom különböző darabokból.
Mennyire volt ez nehéz folyamat?
Sokat improvizáltam is, akkor nyilván önmagamból indultam ki. Fáni, mondjuk, nem tudja artikulálni annyira az érzéseit, mint amennyire belőlem előjön. Sokkal feszültebb és magába forduló, de ezeken én is keresztülmentem korábban. Régebben sokkal több gátlásom volt és nehezen fejeztem ki, amit éreztem. Meglévő emlékekhez tudtam visszanyúlni.
Egy film főszerepéről van szó. Játszottál már különböző sorozatokban, napi sorozatban, filmekben is elég fontos szerepeket. Ez viszont talán státuszából adódóan sok mindent befolyásolhat, hiszen egy nagyjátékfilm címszerepe. Te a saját pályádon hova helyezed ezt a szerepet?
Fontos helyen van, mert nekem is megvan a saját történetem a különböző állomásaival. Nagyon jó dolog, hogy ezt a szerepet Rozi és Zsófi (Szeleczki Rozália, a Cicaverzum írója, rendezője és Kemény Zsófi társforgatókönyv-író – a szerk.) rám írták, és együtt készíthettük ezt el, már többéves munka és baráti kapcsolat a mienk. A nyitottsága felém azt eredményezte, hogy én is sokkal jobban beletehettem a gondolataim már az alkotófolyamatba is. Ebben már a pályám eleje óta szeretek részt venni. Nem valamiféle hisztérikus módon, de jó, ha egy rendező ennek teret enged. Óriási kihívás egy színésznek egy állat mellett hitelesnek vagy jónak maradni, hiszen náluk természetesebb nincs. Nagyon motivált az, hogy mellette is megálljam a helyem színésznőként. Azt gondoltam, hogy ha ezt megcsinálom, én már elégedett leszek színészként, ha ezután már nincs semmi, az is jó lesz nekem.
Azt mondod, hogyha már nem találna meg semmi, te akkor is elégedett lennél. Esetleg tartasz attól, hogy egyszer nem fognak foglalkoztatni?
Szerintem egy színész életében bármi előfordulhat. De szerencsés vagyok, hiszen vár rám egy újabb feladat, amit, ha minden igaz, még idén elkezdünk, de ha ezután soha életemben nem fog semmilyen szerep megtalálni, már akkor is elégedett vagyok. Nyilván nem látom ezt valószínűnek, de nem zárhatom ki.
Ha mégis lenne a pályádon egy szakasz, amikor esetleg pár évig nem szólna a telefonod, nem hívnának, az sem roppantana meg, van bé terved?
Nem! Persze most ez így könnyű. Ugyanakkor az ember annyit változik. Voltak évek, mikor csörgött a telefonom, de mégsem voltam elégedett. Vannak a fejemben dolgok arra az esetre, ha nem jön majd megkeresés, de nem gondolom, hogy kiborulnék attól.
Szücs Márton Teofil
