Nézd meg a DUE Tallózó 2023. januári számát!

Lékai-Kiss Ramóna:

„Volt, hogy bocsánatot kértem még egy kukától is, mikor nekimentem”

LÉKAI-KISS RAMÓNA 2022-BEN SEM TÉTLENKEDETT, SZÁMOS ALKALOMMAL LÁTHATTÁK A NÉZŐK A TV2 KÉPERNYŐJÉN, MŰSORT VEZETETT, ZSŰRIZETT, SOROZATOT FORGATOTT, DE ELINDÍTOTTA SAJÁT VÁLLALKOZÁSÁT IS, A MONA MANAGEMENTET. KÖZÖSEN TEKINTETTÜNK VISSZA A TAVALYI ÉVRE, DE EGÉSZEN A BARÁTOK KÖZTIG, A MEGFELELÉSI KÉNYSZERIG ÉS A SEGÍTSÉGNYÚJTÁSIG MERÉSZKEDTÜNK.

NAGYON SŰRŰ ÉVET TUDHATSZ MAGAD MÖGÖTT, HISZEN ZSŰRIZTÉL A SZTÁRBAN SZTÁRBAN, VEZETTED A DANCING WITH THE STARS-T ÉS A NAGY Ő-T, LEFORGATTÁTOK A HAZATALÁLSZ CÍMŰ NAPISOROZAT ELSŐ ÉVADÁT, SŐT A MONA MANAGEMENT IS ELINDULT. HOGYAN ÉRTÉKELED A MÖGÖTTED ÁLLÓ ÉVET?

2022 egy nagyon intenzív időszak volt az életemben munka szempontjából. A családom ebből keveset érzett, hiszen a tévézésben az a szenzációs, hogy az élő show-kat leszámítva minden felvételről megy. Ősszel sokan kérdezgették tőlem, hogy bírom a hajtást, de addigra már a Nagy Ő forgatásán túl voltunk, a Dancing With The Stars pedig heti egy-két napot vett igénybe – nem egyszerre tornyosuló, hanem időszakos feladatok voltak. Így a tévézéssel könnyedebben be tudjuk osztani az időnket úgy, hogy ne egyszerre szakadjon minden teher a vállunkra. Ettől függetlenül intenzív év volt, sokféleképpen mutathattam meg magam különböző helyzetekben. Az év a Sztárban Sztár zsűrizésével kezdődött, ami egy teljesen új feladat volt számomra, és örültem, hogy megtalált. Pár hét múlva indul az új évad, ahol szintén az egyik zsűriszékben foglalok majd helyet. Ezt követően érkezett a Nagy Ő, ami műfaját tekintve szintén egy új kihívás volt számomra. Először fordult elő egy műsor kapcsán, hogy nem csak műsorvezetőként, hanem a kreatív csapat tagjaként is tevékenykedtem. Ez egy igazán emlékezetes időszak volt. Nem sokkal ezután a Hazatalálsz című napi sorozat első évadát is leforgattuk, melyet a nézők január 23-án láthatnak először. Trixit alakítom, aki egy nagyon vagány csaj. Jó hangulatú forgatás volt, remélem a nézők is úgy fogják szeretni, mint

mi a készítést. Ez nekem mindig hazai pálya, hiszen a Barátok közt égisze alatt nőttem fel. Az évet a Dancing With The Stars koronázta meg, ahova szerintem már nem csak a hölgyek, hanem az urak is vágyakoznak. Csodálatos dolog, hogy egy kereskedelmi csatornán főműsoridőben ilyen elképesztő díszletben, ruhákban lehet a tíz táncot bemutatni. Hálás vagyok, hogy a részese lehetek. Mindezek mellett a barátnőmmel megálmodtuk a Mona Managementet, amelyben számos hazai ismert hölgyet képviselünk és segítünk abban, hogy megvalósítsuk közösen álmaikat, vágyaikat, és még sikeresebb életet varázsoljunk nekik.

NAGY VONALAKBAN KÉRDEZNÉLEK A SOROZATRÓL, HISZEN MÉG A PREMIER ELŐTT VAGYUNK. MENNYIRE AZONOS A SZEMÉLYISÉGEDDEL TRIXI KARAKTERE? VOLT ESETLEG NEHEZEBBEN MEGFORMÁLHATÓ RÉSZE?

Bújtam már bolondos, romantikus, szerelmes és gonosz nőszemély bőrébe is, de Trixiben az igazi kihívást a nagyon összetett személyisége jelentette. Mély érzésű hölgy, akinek kemény élete volt. Az egyetlen ember, akire számíthat, az a főszereplő, Raja, akit Jaskó Bálint alakít. Ő a mindene, egymásba kapaszkodnak. A sorozatban van egy csapata a jó és egy a rossz oldalnak, Trixi Raja oldalán az utóbbit erősíti.

A BARÁTOK KÖZT 16 ÉVIG AZ ÉLETED RÉSZE VOLT. MIT ADOTT NEKED A SOROZAT?

Megváltoztatta az életem, ezt minden túlzás nélkül mondhatom. Harmadik évemet végeztem a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában, amikor is elmentem egy meghallgatásra. Nagyon lerövidítve a történetet, fél év múlva meg is kaptam Zsófi szerepét. Döntenünk kellett, hálás vagyok a szüleimnek, hogy akkor elengedték a kezem. Elkezdtem dolgozni és felelősséget vállalni saját magamért. Magántanuló lettem, de örülök, hogy tudtam a saját osztályommal érettségizni, bolond ballagni. Közben pedig beköltöztünk a nézők nappalijába és egy ország ismert meg úgy, hogy Szentmihályi Zsófia. Sokat köszönhetek Kalamár Tamás producernek az akkori lehetőségért, de hogy ezzel élni tudjon az ember, alázatosnak kell lennie. Én ebben a mai napig hiszek. Fontos, hogy akár 20 év után is nagyzolás helyett, inkább mindenkit meghallgass, a legkisebbtől a legnagyobb beosztásúig.

IZGULÓS TÍPUSNAK VALLOD MAGAD ÉS MEGFELELÉSI KÉNYSZERRŐL IS NYILATKOZTÁL. KINEK AKARSZ TE MEGFELELNI, BIZONYÍTANI?

Szerintem ez az élet velejárója. Születésünktől kezdve úgy növünk fel, hogy meg akarunk felelni, hol a szüleinknek, hol az óvónéninek és így tovább. Biztos vannak, akik tudják ezt koordinálni és nem hatalmasodik el rajtuk, és vannak, akiknek ez nem megy. Én utóbbihoz tartozom. Volt, hogy azon nevettek a kollégáim, hogy bocsánatot kértem még egy kukától is, mikor véletlenül nekimentem. Akkoriban a „bocs, hogy létezem” volt. De ilyenkor mindig jött a családom, akik segítettek, ha úgy érezték, hogy nem vagyok eléggé a helyemen, visszatereltek a helyes útra, ahol önmagam lehettem.

AZT HALLOTTAM, HOGY ERŐS AZ IGAZSÁGÉRZETED. KI TUDSZ ÁLLNI SAJÁT MAGADÉRT IS ILYEN VEHEMENCIÁVAL, VAGY MÁSOKÉRT EZ KÖNNYEBBEN MEGY?

Másokért könnyebb, de természetesen magamért is kiállok. De több ideig tűrök, tényleg fát lehet vágni a hátamon. Két kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt húsz évben hányszor csaptam az asztalra, ez mindig csak az utolsó utáni pillanatban történik meg. Ha másnál látom, akkor sem akarok belefolyni, nem egy Robin Hood vagyok, aki tetszeleg a megmentő szerepében. Ha azt látom, hogy a gyengébbet bántja valaki a felsőbbrendűségét előnyként használva, akkor azért közbe szoktam lépni.

A MONA MANAGEMENT HASONLÓ OKOKBÓL ALAKULT? MÉG EGY DOLOG, AMIVEL TUDSZ SEGÍTENI? MI A CÉLJA ENNEK?

Igen, azt hiszem, ez az anyáskodás mindig is bennem volt. Úgy érzem, van bennem valami, amit szeretnék átadni. Vannak, akik azokat a lépcsőket még keresgélik, amiken én már végigsétáltam, nekik szeretnék segíteni megvalósítani az álmaikat. Egy közösséget építünk, melynek tagjai számíthatnak egymásra. Ebben látom a jövőt!

(Szücs Márton Teofil)