„Minden szerepem közel áll hozzám” – interjú Nagy Katica színésznővel
Nagy Katica gyermekkora óta színészi berkekben mozog, szinkronizálással kezdett, 2019-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ma egyaránt ismerhetjük filmekből, sorozatokból és színházból is. Egy ideje szabadúszóként tevékenykedik, és nem szenved hiányt szerepekben, legfrissebb alakításáért pedig nemrég a legjobb női főszereplőnek járó díjat is átvehette a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. A Semmelweis című filmben játszott főszerepéről, a forgatásokról, valamint pályafutása kezdetéről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk vele.
Már gyermekkorodtól szinkronszínészkedsz, ez adott neked inspirációt ahhoz, hogy ezen a pályán helyezkedj el?
Inkább fordítva: magát a szinkronizálást a színészet iránti vágy inspirálta és menet közben nagyon megszerettem ezt is. Nem volt kifejezett vágyam a szinkronozásra, de tudtam, hogy a színészek ezt is csinálják. Pont most mesélt el egy régi sztorit az egyik szinkronrendező hölgy: 12-13 éves lehettem és ő arra lépett ki a stúdióból, hogy egy ismert színész hatalmas vehemenciával próbált lebeszélni engem a színészetről, én pedig foggal-körömmel magyaráztam, hogy de én akkor is ezt akarom, teljesen hajthatatlan voltam.
Ez egyébként teljesen általános volt, hogy a szinkronszínészek megpróbálnak lebeszélni a színészi pályáról, igyekeznek megóvni a fiatalokat ettől, de természetesen nem bántam meg, hogy ezt választottam. Van egy olyan meglátásuk, hogy aki gyerek szinkronszínészként kezdi a karrierjét, soha nem lesz Színművészeti Egyetemet végzett színész. Azt mondták, hogy téged nem fognak felvenni, mert a szinkronban olyan manírok épülnek rád, amiket nem tudsz majd levetkőzni. Ez nálam szerencsére teljesen megtört, és nagyon büszke vagyok erre, a mai napig próbálok ennek a mentalitásnak a mentén dolgozni, hogy ne technikás legyek, hanem próbáljak lelket önteni a beszédbe.
Szinkronizálsz, filmekben és videoklipekben is szerepelsz, színházban is játszol. Melyik áll hozzád a legközelebb? Vagy ez így alkot egységet?
Sokan vagyunk így a szakmában, akik olyan szerencsések, hogy mindet csinálhatják, és ezek a különböző területek összeépülnek egy nagy tudássá: az összesnek egy az alapja, csak más módon kommunikálod magadat, mások a technikai elvárások. Az egyetemi évek alatt alapból kamaradarabokat csináltunk, ezek sokkal természetesebbek voltak, mint ami a magyar színházi életben megszokott. Ez nekem sokkal komfortosabb volt, nem tudom mit csináltam volna, ha egy Vígszínház méretű színpadot kell bebeszélnem, mert eleinte nem tudtam volna. De szépen lassan megtanultam olyan dolgokat is, amelyek nem voltak kényelmesek: nagyobb gesztusokat használni eleinte nehéz volt, mert kisebbekkel könnyebb volt játszani, ez azonban mára már teljesen feloldódott. Mindet szeretem csinálni, mindegyiknek megvan a maga szépsége.
És melyik korábbi szerepedet tartod a legmeghatározóbbnak a karriered szempontjából eddig?
Nem tudnék ilyet mondani, mindegyikhez kötődöm. A tévés sorozathoz azért, mert előtte nem szerepeltem ilyenben, a nagyjátékfilmekhez is, hiszen mindegyik karakter más. Nem tudnék egyet sem kiemelni, ha választanék, azzal azt üzenném, hogy a többi valahogy kevesebb, pedig minden szerepem ugyanúgy közel áll hozzám.
Evezzünk kicsit frissebb vizekre, a hamarosan megjelenő Semmelweis című filmben az egyik főszerepet játszod, Emma szülésznőt. Találkoztál bármilyen kihívással vagy meglepetéssel a forgatás alatt, ami neked is újdonság volt és most tapasztaltad először?
Nagyon sok minden volt, hosszú menet volt a forgatás. Nagy kaliberű szerep, régi kor, én pedig még sosem játszottam kosztümös filmben. A Netflix sorozatok színészeinek – például a Trónok Harcából –, ez teljesen ismeretes, milyen komoly hajak, ruhák vannak az ilyen típusú alkotásokban, és mennyire nehéz ezeket viselni egész nap, de nekem újdonság volt. Nyilván az is hozzátartozott, hogy meleg volt a nagy, kényelmetlen ruhákban; amik amúgy csodálatosak voltak, félreértés ne essék, le nem venném őket, minden centiméterről milliméterre egy jelmeztervező zseni alkotta őket (Fekete Györgyi – a szerk.), de azért a viselésüket bírni kellett.
Egy ilyen nagy kaliberű alkotás után milyen projektekben képzeled el magad, mik a terveid a közeljövőre?
Most többféle kisebb projekben vettem részt, felolvasásokban, közben tanítok, lett egy osztályom a Lumiere Filmiskolában, ezekkel el vagyok foglalva. Nagyon sok szinkront is csinálok, forgatok közben egy kisfilmet is. Nagyobb filmem nyáron volt, ez majd jövőre fog megjelenni, és nem tudom, hogy mi lesz, szabadúszó vagyok, mindig várom, hogy befusson valami. Most jelenleg nincs olyan, amiről még beszélni lehetne, de egyáltalán nem félek tőle, hogy mit hoz a jövő.
(Panulin Bogi)
