Márkus Luca: „Nem csinálok csak azért dolgokat, hogy pénzt keressek velük”
Márkus Luca az elmúlt évek legnívósabb magyar filmes és színházi produkcióinak színésznője – csak hogy néhányat említsünk: A besúgó (Panka), Hogyan tudnék élni nélküled? (Pintér Kata), A padlás (Süni), @LL3t4rgIA (Léna)a. Számos díjat nyert el, amelyek mind más miatt kedvesek számára: A Ruttkai Éva-emlékgyűrű, amit a Vígszínház társulata szavazott meg neki, a Varsányi Irén-emlékgyűrű, amit életművéért kapott, míg a Junior Prima díj meglepő volt számára, sosem gondolta, hogy egyszer ő fogja ezt elnyerni. Négyszemközt beszélgettünk egyedi és megismételhetetlen élményeiről, amelyeket a magyar és külföldi forgatásain szerzett.
Melyik színházi élményed az, ami miatt elhatároztad, hogy színész leszel?
Az első olyan élményem, ami erre az elhatározásra juttatott, egy olyan előadáshoz kapcsolódik, amiben én is szerepeltem kilencévesen. Ez a debreceni Csokonai Színház Liberté ’56 című előadása volt. Egészen addig a táncra fókuszáltam, 6 éves koromtól 12 éven keresztül klasszikus baletteztem. Emlékszem arra a pillanatra, amikor megfogalmaztam anyukámnak, hogy akkor ez megvan, én megvagyok, én ezt szeretném csinálni.
Melyik produkciók állnak a legközelebb a szívedhez?
A besúgó nagyon emlékezetes maradt számomra, ennek kapcsán volt az első igazán pozitív casting élményem, és ennek köszönhetően el tudtam engedni görcsöket, szorongásokat az ilyen helyzetekkel kapcsolatban. Volt szerencsém szerepelni a Retribution című amerikai produkcióban, Antal Nimród rendezésében. Nagyon fontos pillanat volt az életemben, mert megtapasztalhattam egy külföldi produkció készülését. Óriási élmény volt olyan színészekkel találkozni, mint Liam Neeson. A „Hogyan tudnék élni nélküled?” olyan szempontból is fontos, mert váratlan sikert aratott – sejtettük, hogy sokan szeretni fogják ezt a filmet, de talán ezekre a számokra nem számított senki. Megmelengeti a szívemet, hogy részt vehettem egy olyan produkcióban, ami ennyi embernek örömet okoz, és ennyi embert ösztönöz arra, hogy újra és újra megnézze a mozikban. Most pedig már forog a második része, reméljük, hasonlóan népszerű lesz.
Szerinted mi a különbség a magyar és külföldi filmforgatási kultúra között?
Érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy a külföldi produkciókban azt érzi az ember, hogy az összes létező terhet leveszik a válláról, hogy tényleg semmi másra nem kell figyelni, csak arra, ami aznap színészileg teljesítendő. Sok esetben ez a törődés zavarba ejtő is volt, annyira nem vagyunk ehhez hozzászokva itthon. Mivel ott a filmkészítés valóban ipari méreteket öltött, külföldi produkciók esetében sokkal tovább tudnak készülni a színészek, például dialect coach-csal (olyan személy, aki az akcentusok, nyelvjárások kialakításában segíti a színészeket – a szerk.), de sokszor a fizikum szempontjából is vannak igények, sportolni kell, fogyni kell, hízni kell – idehaza ezeket sokkal rövidebb idő alatt kell megoldani, kevesebb szakember közreműködésével. Külföldön a színészek, akik filmben szerepelnek, általában párhuzamosan nem dolgoznak színházban is. Ez is egy lényegi különbség: mi a színházi előadásaink előtt megyünk el forgatni, onnan megyünk be a színházba, este még lejátszunk egy előadást, aztán hajnalban kelünk, hogy megint menjünk forgatni.
Tendencia mostanában, hogy a színházi színészek átvándorolnak a hagyományos médiába, például a tehetségkutató műsorokba. Te hogyan állsz ehhez, lennél tévészereplő?
Szerintem mindenki a maga belátása szerint dönt erről. Nekem nincs erre óriási vágyam. Van egy-két műsor, ami viszonylag kötődik a szakmámhoz, talán elgondolkodnék rajta, ha oda hívnának. Ezen kívül semmilyen vetélkedős, vagy reality műsorba nem mennék el, mert azt érzem, hogy nem érdekel engem annyira, hogy én ezzel bármennyi időt töltsek – még akkor sem, hogyha mondjuk ez anyagilag előre lendítene. Csak azért nem csinálok dolgokat, hogy pénzt keressek velük.
Milyen tanácsot tudsz adni pályakezdő színészeknek?
Sokat kell dolgozni. Szorgalmasnak és kitartónak kell lenni, mert nem mindig jön könnyen az, amire az ember vágyik – ez nehéz azoknak, akiknek akár évekbe telik, mire odakerülnek, ahova szeretnének. A sok-sok munka be tudja darálni az embert, ezért az is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, és hogy felismerjük azt, hogyha szükség van egy kis kiszakadásra, pihenésre.
(Hacsek Anikó)
