„A hírnév senkinek nem tesz jót” – Késely Ajna az elvárásokról, az identitáskeresésről és a mentális egészségről
Már egészen fiatalon a világ élmezőnyébe csobbant, zsinórban nyerte az ifjúsági és utánpótlás-bajnokságokat, sokan az „új Egerszegi Krisztinát” látták benne. A korán jött siker és a hatalmas elvárások azonban mély nyomott hagytak a felnőttkor küszöbén álló fiatal lányban. Késely Ajna Európa-bajnok úszóval a mentális küzdelmekről, a sportolói- és civil én egyensúlyáról, valamint a jövőbeli útkeresésről beszélgettünk.
Már nagyon fiatalon bekerültél a felnőtt élmezőnybe, ami fizikailag és mentálisan is hatalmas terhet jelent. Milyen hatással volt ez az életedre és az énképedre?
Gyerekként, az ifjúsági évek alatt még nem igazán éreztem ennek a súlyát. Akkoriban mindent megnyertem, amit csak lehetett, de a szüleim mindig vigyáztak rám: ha picit beképzeltebbé váltam volna, rögtön emlékeztettek arra, hogy ugyanaz az Ajna vagyok, aki a sikerek előtt voltam. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor átléptem a felnőtt korosztályba. Bár hoztam a sikereket, de nem tudtam hiánytalanul beváltani a jóslatokat, amik szerint én leszek a következő Egerszegi Krisztina. Emiatt csalódottságot és be nem teljesülést éreztem – bár ez valójában nem rólam szólt, hanem a külső elvárásoknak való megfelelésről. Úgy gondolom, ezt a fajta korai sikert még egy felnőttnek is nehéz feldolgozni, egy gyereknek pedig végképp. Az iskolában sem tanítanak ilyesmit, és könyvekben sem olvasni róla, hogyan kezeljük ezt. Maga a hírnév senkinek nem tesz jót.
Mi volt a legfontosabb felismerésed a terápiák és a sportpszichológus segítségével?
Nagyon sokat segített megérteni, hogyan működnek az emberi folyamatok. Rájöttem, hogy az élsport egy erőteljes függőség tud lenni. Amikor ez tudatosult bennem, arra gondoltam, hogy lehet sajnálni a sportolókat is, és megértettem, hogy érdemes néha kitekinteni a sportból, és a való életben keresni a belső nyugalmat – a sikertől függetlenül is. Én mindig is nyitott voltam bármilyen fajta mentális segítségre, ez jelenthet akár spirituálisabb irányzatokat is, mint például a hangtálterápia vagy az asztrológia. Ráébredtem, hogy az élet nem csak a sportról és a teljesítményről szól. Sportolóként gyakran érezzük úgy, hogy folyamatosan meg kell felelnünk a közönségnek, a szövetségnek vagy az egész országnak, de ezt a nyomást részben mi magunk generáljuk. Ha ezt sikerül elengedni, és visszatérni ahhoz az érzéshez, hogy önmagadért sportolsz, a lélek sokkal könnyebbé válik.
Volt olyan pillanat a pályafutásod során, amikor úgy érezted, a sport már többet vesz el tőled, mint amennyit ad? Hogyan tudtál ezen átlendülni?
Volt bizony, nem is olyan régen. Emberként hajlamosak vagyunk dolgokat túlidealizálni a fejünkben – akár a félelmeinket, akár azt, hogy milyen jó lenne a sporton kívüli élet. Amikor a 2025-ös világbajnokságot egy sérülés miatt ki kellett hagynom, belekóstoltam a civil mindennapokba és megtapasztaltam milyen a való élet. Ekkor jöttem rá, mennyi mindenért lehetek hálás az élsportban, amit a normális életben nem kap meg az ember. Tudom, hogy ez a sportolói állapot már csak egy bizonyos korig tart az életemben, ezért elhatároztam, hogy kiélvezem a jó oldalait. Minden élethelyzetben van pozitívum és negatívum is, a kérdés csak az, hogyan viszonyulunk hozzá.
Mennyire tudod most egyensúlyban tartani az élsportolói és a hétköznapi énedet?
Úgy gondolom, egész jól. A pszichológusom egyszer ideadta Babits Mihálytól A gólyakalifa című könyvet, ami tökéletesen bemutatja, hogy a két különálló énünk nem létezhet egymás nélkül. Így vagyok ezzel én is: a sportolói énem nem létezhet a civil énem nélkül, és fordítva. Mindkettő tud energiát adni a másiknak – és el is tud venni, természetesen. Ennek a két énnek a harmonizálása mindenkinek a saját feladata. Meg kell tanulni, hogy mikor melyiknek engedsz teret: van, amikor hónapokig a sportolói én az elsődleges, de a szünetekben tudatosan igent mondok a civil élet élményeire.
Ki valójában Késely Ajna, amikor leveszi az úszósapkát, és kiszáll a medencéből?
Ezt még nem tudom megmondani. Lesz egy fotózásom, és pont erről fog szólni, hogy mennyire tudom a sportolói énemet levetkőztetni egyes helyzetekben, de képtelen vagyok erre! Az ország úszóként ismert meg, ez a múltam, ez a jelenem is és ezt nem lehet kitörölni. Valószínűleg engem az emberek ehhez az énemhez fognak kötni mindig. Ha holnap végleg kiszállnék a medencéből, azt hiszem, egy nagyon kétségbeesett Ajnát látnának az emberek, aki még keresi önmagát. A múltamból adódóan a mentális egészséget továbbra is szeretném majd képviselni, de az élsport után mindenképp szükségem lesz egy átmeneti időszakra. Szerencsére nagyon nyitott vagyok: szeretnék elindulni egy belső felfedezőúton. Olyan dolgokat kipróbálni – legyen az festés, kerámiázás vagy bármilyen hobbi –, amikre az elmúlt húsz évben a feszített tempó miatt sosem volt lehetőségem. Egyszerűen szeretnék végre igent mondani az élet olyan apró örömeire, amikre eddig nem tudtam, mert nem volt rá időm, hiszen a sport volt a prioritás.
(Panulin Hajnalka)
