Kapu Tibor: Amikor kívülről nézed a Földet, akkor tudod igazán értékelni
Kapu Tibor 2025-ben a HUNOR-program keretében jutott el a Nemzetközi Űrállomásra. A DUE nyári Médiatáborában arról beszélgettünk vele, hogy élte meg a hirtelen jött nyilvánosságot, a temérdek rá irányuló figyelmet, hogy mit jelentett számára a magány az űrben és a Földön, és hogy változott meg a bolygóról alkotott képe.
Hogyan élte meg, hogy a küldetés után minden önről szólt?
Amikor elkezdődik egy ilyen küldetés, a felbocsátás pillanatában mi már órák óta a rakétába vagyunk zárva, és onnan több, mint egy napig keringünk, míg az űrállomásra érünk. Nagyjából 30 órán keresztül sejtelmem se volt arról, hogy a hírek miről szóltak itthon, hogy mennyire terjedt ez el, hogy mennyire voltak rám kíváncsiak az emberek – ilyen szempontból vakrepülésnek mondható ez az idő. Amikor az űrállomáson voltunk, volt lehetőségem a családommal beszélni, telefonálás, illetve egy-két virtuális meeting formájában. Odafenn az ember fókuszál a feladataira, a külvilág zaját teljes mértékben kívül hagyja. Nem mondanám magam olyan embernek, akinek szüksége van a figyelemre – számomra egyáltalán nem kényelmes magánéleti dolgokról beszélni.
A küldetés fontos eleme, hogy meg tudjuk mutatni a magyar embereknek, hogy igenis szükségünk van űriparra, és minden energia, amit ebbe fektetünk, az meg fog térülni.
Volt olyan akár odafent, akár idelent, amikor függetlenül attól, hogy hányan voltak ön körül, mégis magányosnak érezte magát?
Idelent ez jóval meghatározóbb. Odafönt van egy bizonyos magánya a világűrnek, de a személyzet, akikkel mi fölmentünk, nemcsak egy csapat, hanem annál több. Rengeteg időt töltünk egymással a felkészítés során, pontosan azért, mert egy nagyon mély, nagyon komoly bizalmat kell megalapoznunk a másikban, hiszen ha bármi baj történik az űrhajóban vagy az űrállomáson, akkor csak a másikra tudunk számítani.
45 évvel ezelőtt volt utoljára űrhajósa az országnak. Akkoriban – és most főleg politikai helyzetre gondolok – minden teljesen más volt. Úgy gondolom, az, hogy egy magyar űrhajós mi is valójában, hogy meddig mehet el, miket tehet, miket nyilatkozhat, az egy definíciós probléma. Egy olimpikonnál, Nobel-díjasnál tudjuk, hogy egy általában hogyan viselkedik, egy űrhajósnál még nem. Habár rengeteg segítséget kaptam, a nap végén így is döntéshelyzetekbe kényszerültem, és ezeket a döntéseket nekem kellett meghoznom – ebben rengetegszer éreztem magam magányosnak. Sajnos eléggé a munkába temetkezem, jóval kevesebb időt hagyok a magánéletemre, mint amennyi szükséges, vagy egészséges lenne. Így rengeteg olyan nap van, amikor magányosnak érzem magam.
A hazatérése után volt, amit jobban tudott értékelni, mint a küldetés előtt?
Peggy Whitsonnak, a parancsnokunknak van egy nagyon szép mondása: „Szüless te bárhol a Földön, amikor te a szülővárosodból elköltözöl valahova, nem fogod azt mondani, hogy odavalósi vagy.” Nyíregyházi vagyok, 18 évesen felköltöztem Budapestre. Budapesten mindenkinek azt mondtam, hogy én Nyíregyházáról érkezem, tehát én nyíregyházi vagyok. Amikor viszont a szülőhazádból elköltözöl valamelyik más országba, akkor nem azt fogod már mondani, mondjuk Amerikában, hogy én nyíregyházi vagyok, hanem azt fogod mondani, hogy magyar vagyok. A származás mindig egy lépéssel származtatható vissza. Amikor a Földről kihelyezed magad a világűrbe, akkor jön meg az érzés, hogy te valójában a Földről származol.
Mi, emberek bizonyos felfogási kapacitással rendelkezünk, és akkor értünk meg valamit igazán, amikor már visszanézünk rá, teljes egészében látjuk azt. A Föld bolygó is ilyen. Amikor kívülről néztem, láttam, hogy mellette a Holdon kívül a világon semmi sincsen. Ez a mi bölcsőnk, minden egyes ember itt élt valaha. Bárki, aki elhagyta, valahogyan vissza is tért. Azt, hogy egyetlen bolygónk van, és ezen van mindenki, akit valaha ismertél, mindenki, aki valaha megszületett, minden erőforrásunk itt van, minden erdő itt van, minden levegő itt van, amivel nekünk gazdálkodnunk kell, azt tényleg máshogy tapasztalja meg az ember, amikor kint van a világűrben.
Ha írna egy levelet saját magának a kilövés előtti estére vagy napra, mit üzenne?
Fel vagy készülve, és minden rendben lesz. Nincs semmi, amiért izgulni kell, de legyél felkészülve arra, hogy utána jóval nehezebb lesz az élet, mint előtte.
(Gergely Ádám)
