Page 9 - duetallozo_2022_szeptember_interaktiv
P. 9
PRESS OF
VITORLÁZÁS
AZ IGAZI BALATONI
ÉLETFORMA
A VITORLÁZÁS NEM CSUPÁN EGY SPORT VAGY HOBBI, EZ EGY ÉLETFORMA. EZÉRT
MEGKÉRDEZTÜNK EGY BALATONKENESEI BARÁTI TÁRSASÁGOT A KIKÖTŐBEN, AKIK
RENDSZERESEN VITORLÁZNAK, HOGY MILYEN A BALATONON HAJÓZNI , ÍGY TALÁN MI
IS NAGYOBB BETEKINTÉST NYERHETÜNK A SPORT REJTELMEIBE.
MIÓTA ÉS MIÉRT CSINÁLJÁTOK MIVEL JÁR EGY ILYEN például nem tanítják, valamint először nem
A VITORLÁZÁST? HAJÓ FENNTARTÁSA? tudtuk, hogy kell felhúzni a vitorlát, nem
Körülbelül egy éve kezdtük el, és az igazat A kikötő bérlésén kívül a hajó üzemeltetési tudtuk melyik a nagy vitorla, melyik az
megvallva azért vitorlázunk, mert nagyon költségével is számolni kell, ami elég sokba orrvitorla, összecseréltük ezeket. Volt olyan
megtetszett. Korábban céges rendezvények kerül, folyamatosan foglalkozni kell vele. is, hogy nem tudtunk beállni a helyünkre
keretein belül vitorláztunk, valamint Tulajdonképpen két lehetőséged van: vagy és ezért lapáttal kellett eveznünk.
külföldön is volt alkalmunk kipróbálni ezt mindig elviszed valahova, hogy megcsinálják, ami
a sportot, ezután nem sokkal később már rengeteg pénzbe kerül vagy megtanulod magad MI A LEGVONZÓBB,
mi is elsajátítottuk a vitorlázás alapjait és megcsinálni. Mi most igazából ezt tanuljuk. LEGKÜLÖNLEGESEBB
szerettünk volna a Balatonon egy saját hajót. SZÁMOTOKRA A
MIK AZOK A FONTOS DOLGOK, VITORLÁS ÉLETBEN?
MI TETSZETT MEG NEKTEK AMIKET MINDIG ÉSZBEN Talán az, hogy van egy saját hajód, amivel
EBBEN A SPORTBAN? KELL TARTANI, AMIKRE ki tudsz menni bármikor a vízre. Nagyszerű
Az egész vitorlás életforma nagyon MINDIG ODA KELL FIGYELNI érzés, amikor csak beugrasz a Balaton
megfogott bennünket. Ennek a sportnak A VITORLÁZÁS KÖZBEN? közepére, senki nincs ott és azt csinálsz,
van egy sajátos közössége, de még sincs Mivel mi többen vagyunk, könnyebben amit csak szeretnél. Mint egy saját strand!
tömeg. Ezen kívül nagyon szuper, hogy össze tudjuk rakni egy adódó problémára a Továbbá az is nagyon különleges a vitorlás
természeti erővel, széllel hajtjuk a hajót. megoldást. Egyedül az ember jobban megijed. életben, hogy így van egy helyünk ahova
Veszélyhelyzetekben mindig próbálunk le tudunk jönni kikapcsolódni és mégsem
MIK A NEHÉZSÉGEI ösztönösen és ésszerűen cselekedni. kell hozzá fenntartani egy nyaralót.
A VITORLÁZÁSNAK? Fontos azonban, hogy előre fel kell készülni
Az első év szinte csak nehézségekkel volt tele. ezekre. Például a kötelek nem lehetnek KIKNEK AJÁNLANÁTOK
Sokszor azt sem tudtuk, hogy a hajó jobbra összegubancolódva, a csáklyának kéznél kell A VITORLÁZÁST?
vagy balra megy. Ez egy olyan sport, ahol lennie, valamint a motor beindításának is Természetesen azoknak, akik ki akarnak
meg kell tanulnod elemi erőkkel dolgozni. gördülékenyen kell mennie. Továbbá figyelni kapcsolódni. A Balatonon bárkinek
Fel kell készülnöd arra, hogy mit csinálsz kell, hogy milyen hajók jönnek veled szembe, ajánlanánk, de inkább annak, aki kicsit
olyankor, amikor nagy szél van vagy nagy valamint arra is, hogy van-e előtted úszó lelassulva szeretne élni. Aki folyamatosan
hullámok. Otthon a városban a négy fal ember a vízben, vagy van-e kint viharjelzés. siet, és mindent időre akar csinálni annak
között ezekhez nem vagy hozzászokva, viszont nem való. Összeségében ez egy
de a vitorlázás közben ezekre a dolgokra VANNAK OLYAN DOLGOK AMIKET, nagyszerű vízisport, amit akár barátokkal,
mindig figyelni kell. Azonban kellő tanulás, NEM TANULTATOK, HANEM családdal vagy egyénileg is élvezhetünk.
gyakorlás és tapasztalatszerzés után most már TAPASZTALATTAL JÖTTETEK RÁ?
bátran mondhatjuk, hogy kikupálódtunk és Az elején sok mindenre magunknak kellett (Tótfalusi Fanni)
magabiztosan hajózunk bárhová a Balatonon. rájönni. Az oktatás során a motorhasználatot
9