Page 9 - DUE Tallozo 2019 oktober
P. 9
PRESS OF
játszott az említett szerepjátékkal, hogy
összeesett, és epilepsziás rohamot kapott.
Az eset után aggatták a svéd orvosok a
Word of Warcraft-ra a legveszélyesebb
jelzőt. Persze ezek csak elrettentő példák,
de nyilván találunk saját ismerőseink között
is függőket. Legalább egy ilyen esettel
már mindenki találkozott. Ez egy létező
probléma, mégis ritkán foglalkozunk vele,
pedig ez már nagyobb veszélyt jelent a fiatal
generációra, mint az erőszakos játékok.
MI A HELYZET AZ ERŐSZAKOS
JÁTÉKOKKAL?
Ebben a témában minden megkérdezett
egyetértett. Bár a lövöldözős akció játékok
is meg lettek bélyegezve, szerintem az
igazság az, hogy ehhez megfelelő szellemi
fejlettség kell. Tény, hogy lehet rossz hatással
a gyerekre egy erőszakos tartalmú látvány,
ha túl fiatalon találkozik vele, viszont ha
megfelelő életkorban látja, akkor véleményem
szerint semmilyen rossz hatással nem lesz
rá, sőt egyeseknek ez jelenti a feszültség
levezetést és az erőszakos hajlamok
veszélytelen kiélését. Gyakran játsszák ezeket
az akció játékokat (Counter Strike, Call of
Duty) többen, LAN-partik keretein belül, azaz
egy helyiségben helyi hálózaton keresztül.
Ez még akár össze is hozhat egy társaságot,
mint olcsó, közös hétvégi program.
FEJLESZTHET?
A játékmenetekkomplexitásának fejlődésével játék iránt is. Ez szerintem legfőképp Úgy gondolom, hogy a játékok többsége nem
rengeteg új játék jött létre. A látványvilág annak köszönhető, hogy túl valósághűek csak szórakoztat, hasznos is lehet. Néhány
fejlődése pedig a személyi számítógépek a mai játékok. Itt főleg a látványvilágra, képességünk még fejleszteni is tudják.
modernizációját is ösztönözte. Maguk a grafikára gondolok, viszont néhány műfaj Rengeteg játéknál szükségünk van a logikai,
videojátékok sokakat késztettek arra, hogy önmagában is könnyen magával ragad, stratégiai gondolkodásmódra. Bár ettől a
vásároljanak számítógépet, sőt még ma is mivel egyszerűen bele tudjuk magunkat valóságban nem nyernénk meg egy háborút,
késztet. Számos ember lecseréli a régebbi élni a virtuálisan felhúzott világba. de némi problémamegoldó képességgel
gépét vagy annak bizonyos alkatrészeit Konkrétan a sokszereplős online szerepjáték gazdagodhatunk egy-egy játék során. Sok
egy korszerűbbre. Mindezt csupán amiatt műfajára gondolok, mely a legnépszerűbb játék a kreativitást is igénybe veszi, és
teszik, hogy jobb vizuális élményt nyújtson a játékosok között. Pont emiatt bélyegzik a fejleszti. Továbbá vannak azok a játékok,
kedvenc játékuk. Itt jön a képbe a pénzkérdés. Word of Warcraft-ot a legveszélyesebbnek amik kifejezetten készségfejlesztésre lettek
Erről az oldalról megközelítve már talán a függőség terén. Sokak szerint csak buta kitalálva, mint például a memóriajátékok.
nem is olyan olcsó ez a szórakozás. rémtörténetek, de az igazság az, hogy Összegezve én személy szerint roppantul
tényleg komoly problémákhoz vezethet a örülök, hogy ki lettek találva a videojátékok.
JÓ VAGY ROSSZ, játékfüggőség, főleg a fiatalabb korosztályban. Széles repertoárral rendelkeznek,
HA JÁTSZUNK? Számtalan rémes történetet olvasni 15-16 mindenki meg tudja találni a saját ízlésének
Az emberek többsége hajlamos a függőségre, évesekről, akik eszméletvesztésig játszottak megfelelő műfajt. Egyáltalán nem gondolom
és ez nem csak a cigaretta vagy az alkohol kaja és szünet nélkül 16 órán keresztül haszontalannak őket, ha mindenki megfelelő
iránt alakulhat ki, hanem egy számítógépes egyhuzamban. Egy srác például annyit időben és dózisban adagolja magának.
9