Page 12 - due_tallozo_interaktiv_2020_marcius
P. 12
PRESS OF
Válogatás az ország legjobb diáklapjaiból
Az emberi
konzumizmus
TE MI ALAPJÁN ÍTÉLSZ? GONDOLJ CSAK BELE, ÉLETÜNK SORÁN
MENNYI MEGPRÓBÁLTATÁSSAL KELL SZEMBENÉZNÜNK,
KÖZTÜK AZZAL, HOGY KIK VAGYUNK VALÓJÁBAN.
AZ EMBEREKNEK EZÉRT IS KELL VALAMI, AMI
MEGKÜLÖNBÖZTETI ŐKET A TÁRSAIKTÓL.
| Peőcz Viki
| A Budapesti Osztrák Iskola többnyelvű
| ön- és honismereti folyóirata
Az emberiség történetében mindig is fennállt meghatározóbb szerep betöltésére törekednek.
a versengés egymás közt. Fontos a kinézeted, Viszont az is normálisnak tekinthető, hogy ezt
a partnered külleme, adsz arra, hogyan belső értékeiket hátrahagyva próbálják véghez
tanulsz, sportolsz-e, van-e zenei tudásod, vinni? Sajnos odáig jutottunk, hogy sokak
és még sokáig lehetne ezeket sorolni. értékrendjében manapság már az is sokkal
Manapság a média hatására a tinédzserek és fontosabb követelmény, hogy egy lányra a
a felnőttek önbizalomhiányával egyenesen 34-es farmer helyett a 32-es méretű rámenjen,
arányosan a vállalkozások (például egyes minthogy az illető az eszével, a nyitottságával
kozmetikai cégek) bevétele növekszik. Mert vagy a humorával bizonyítsa rátermettségét
ha megveszed a termékeiket – legalábbis az életre. Az ilyesfajta „tökéletességre”
ezt sugallják a reklámjaikban –, szebb, való túlságos törekvés idővel akár komoly
népszerűbb, sikeresebb leszel, és nem károkat is tehet lelkünkben. Az emberek
mellékesen boldogabb is! Ezek a cégek a magabiztosságának egyik elengedhetetlen
polgárok önbizalmát leszorítva próbálják pillére a társadalmi elfogadottság, sőt
gyarapítani az egyébként sem kevés elismerés. Ezt egyesek úgy nyerik el, hogy –
bevételüket. Az évek során felszínességünk például a nők esetében – sminkkel és fájdalmas
és ezzel együtt elvárásaink is magasabb plasztikai beavatkozásokkal próbálják
szintre kerültek: tökéletes feleséget/férjet, korrigálni vélt vagy valós szépséghibáikat. De
házat, kocsit, barátokat, állást akarunk. tényleg megéri ez a sok fáradozás és tortúra?
Voltaképpen egy szépen, előre becsomagolt
„ideális” életet várunk el a jövőnktől. Ha Véleményem szerint az egyetlen dolog, ami
pedig szerencsénk van és megkapjuk ezt az önbecsülésünket és az önbizalmunkat
az ajándékot, még többet költünk arra, növelheti, az az elfogadás. Önmagunk és
hogy már az amúgy is irigylésre méltó egyben környezetünk elfogadása. Épp
életünket még komfortosabbá tegyük. ezért a tanácsom: fogadd el önmagad és a
körülötted levőket olyannak, amilyenek!
De nemcsak a felnőttek, a fiatalok életére Soha ne a kinézeted, hanem a személyiséged
is jókora hatással van ez a konzumizmus. alapján határozd meg magad!
Az teljesen érthető, és ezért elfogadott,
hogy a fiatalok társaik közt minél Légy hű önmagadhoz!
12