Page 9 - DUE_Tallózó_november
P. 9

PRESS OF
























































       A komikus – személyiségéből adódóan   a koránál fogva máshogy lát, mint érettebb   egyaránt eltérnek egymástól. A két
       különösen reagál a dolgokra, abszurd humort   társai és így a létrejött kalamajka válik a humor   nemzet humorvilága sem azonos, hiszen
       generál. Az egyenes és humortalan ember   forrásává, amelyet végül egy bölcs, idősebb   az európai ország inkább a történetre, a
       a többi szereplő ellensúlyozásával vesz   szereplő old meg, ezáltal a fiatalabb szereplő is   britségre, és a sztereotípiákra koncentrál,
       részt a műsorban, időnként ő a főszereplő.   érettebbé válik. Megjelentek komédiasorozatok   időnként fekete humorral. Visszatérő elem
       A furcsa szomszéd – az a tipikus alak,   is, amelyek a paródiákhoz hasonlítottak, ám   egy szereplő beleragadása kényelmetlen
       aki időnként beugrik a főszereplő(k)   kevés sikerrel sugározták azokat. Emellett a   helyzetekbe vagy kapcsolatokba.
       életébe és ezzel plusz csavart,    külvárosi komédia is létrejött külön műfajként.
       komikumot hoz az epizódba, gyakran                                   A világ legtovább futó sorozata, a Last of the
       a főszereplő szöges ellentéte.     Ennek sajátossága, hogy a szereplők főleg   Summer Wine szintén brit, 1973-2010 között
       A szívtipró karakter, aki a szexuális   afroamerikaiak, és a gegeket gyakran az   ment. Hazánkban is ismert az Only Fools
       kisugárzását és viselkedését viszi a szériába.   abszurditásig fokozzák. Az egyes epizódok   and Horses (Csak a kötözött bolondok), a
       Az etnikai elem – a beszédstílusa és   történetei jobbára az egyik szereplő   Fekete Vipera, valamint a Waczak szálló is.
       viselkedési eltérései adják a fő humorforrást.  hazugságából, vagy más karakterek egyéb   A színpadon felvett, egykamerás, nevető
                                          módon történő kijátszásából adódnak.   hangsáv nélkül készített – gyermekeknek,
       A klasszikus helyzetkomikumokban a szereplőt   Ezek többek között hibák letagadásából,   fiataloknak – szóló műsorok is jellemzőek
       számára idegen környezetbe helyezik, így a   megoldásából, tárgyak visszaszerzéséből,   manapság, amelyek a tizenévesekben gyakran
       várható szenvedés a humorforrás. Máskor   megjavításából, szituációk helyrehozási   felmerülő kérdésekkel foglalkoznak. Ezeket
       a központi karaktertől erősen eltérő alak   törekvéseiből állnak. Előfordulhatnak   általában a Disney csatorna készíti. Hazánkban
       megjelenése jelenti a konfliktust, amely   különleges epizódok is, amikor a sorozat   az utóbbi években a szitkomok közül az
       megváltoztatja szereplőnk viselkedését. A családi   felrúgja saját szabályait egy adott okból.  Agymenők, az Így jártam anyátokkal, az Archer
       helyzetek, az otthoni dinamika megjelenítése az                      (titkosügynöksorozat) és a Family Guy futott a
       epizódok végén valamilyen tanulság levonásával   Az amerikai és brit komédiasorozatok   leginkább, de folyamatosan jelennek meg újabb
       pedig szintén ugyanilyen komikusak lehetnek.   az epizódok és évadok hosszúságának   és újabb szériák is, így nem kell attól tartanunk,
       Más esetekben egy történést a fiatalabb szereplő   tekintetében, illetve az írógárda szempontjából   hogy hétköznap esténként unatkozni fogunk.
                                                                                                            9
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14