Page 5 - duetallozo_interaktiv_2015_oktober
P. 5
mert a megbeszélteknél többet dolgoztam. Így a gyerekek iskolájában is láttam, nem volt ritka a
kevesebb szabadidőm volt, de akkor is mindent burkába öltözött anyuka, vagy japán kisgyerek,
nekem kellett egyedül megoldani, mert a család de láttam ázsiai kislányt afrikai bőrszínnel is.”
számára nem a vendéglátás volt a legfonto- Mind a hárman először egy kicsit egyedül
sabb. A gyerekek fegyelmezése pedig nem érezték magukat, amiben a kezdeti nyelvi
mindig könnyű, de az ottani kicsiknek én már nehézségek is közrejátszottak. Regina a helyi
a sokadik au pair-je voltam, szóval az újdonság au pair-ekkal ismerkedett össze, két cseh, és
erejével sem tudtam sokáig hatni rájuk.” egy érthetetlen akcentusú francia lánnyal.
Melinda hozzátette, hogy minden családnak Melinda hamar összebarátkozott a család
vannak furcsaságai, az övé két óra alatt képes egyik alkalmazottjával, aki már azóta járt
volt felforgatni a házat, de nagy kulturális nála a barátnőjével. Délelőttönként nyelvisko-
különbségekkel sem találkozott, Judit viszont lába is járt, ahol könnyen szerzett új ismerő-
kiemelte a közbiztonság erősségét, valamint söket. Judit szintén járt iskolába, de őt a családja
az emberek szerinte sokkal közvetlenebbek, is bemutatta mindenkinek, akinek lehetett.
A gyerekek fegyelmezése pedig „Először nagyon
QHPPLQGLJNØQQ\ÝGHD]RWWDQL egyedül éreztem
magam, de a
NLFVLNQHNËQPÃUDVRNDGLN család nagyon ha még egyszer külföldre kerülnének, Regi
DXSDLUMHYROWDP segített, ismerő- azt a választ adta, hogy sokkal előbb elkez-
söket mutattak be és dené a szervezést, mert a jelenlegi egy hónap
nagyon kevésnek bizonyult utazás előtt, de
rávilágítottak arra, a családok között is bátrabban válogatna.
Melinda pedig így összegezte a tapasztala-
barátságosabbak voltak vele, ráadásul ott, ha hogy nincs félnivalóm, Ausztria egy teljesen tait és a tanácsát a leendő au-pair-eknek:
egy család befogad valakit, akkor a környezet biztonságos hely, de ha el is tévedek, eljönnek „Igazából én kifogtam a lehető legjobb
családot. Más au pair-ektől azért elég sok panaszt
is ugyanígy tesz. Regina ellenben sokkal több, értem. Arra is rávettek, hogy minél gyakrabban hallottam. Én nagyon jól éreztem magam a
családnál, még azt is hagyták, hogy anyuék
eddig ismeretlen kultúrával találkozott. használjak tömegközlekedést, hogy tényleg meglátogassanak, és ott lakjanak a házukban,
amíg ők elutaztak, egy szavam nem lehet rájuk.
„Angliában az volt nekem nagyon furcsa, hogy hozzászokjak. Végül barátkoztam magamtól Akik a jövőben kimennek, azok ne mondjanak
igent az első családra, jól gondolják meg, hogy
náluk a főétkezés mindig a vacsora, ami főleg is, úgyhogy nem kellett engem félteni.” kikkel szeretnék leélni azt az egy évet, amit
külföldön töltenek, illetve bátran ismerkedjenek
marhahúsból áll, de sok afrikai ételt is kipró- Mind a hárman terveznek még vissza- másokkal, használják ki a lehetőségeiket!”
báltam, mert a család fekete volt és tartották a menni, Regina főleg azért, mert nem látott még 5
hagyományaikat, szóval így hatványoztam a kultú- eleget Angliából, Melinda pedig csak pár év
rákat és egyszerre kettőbe is belecsöppentem. múlva tervez utat. Ő egyébként Facebookon
Például a fogadó anyuka esküvő előtti partiján is tartja a kapcsolatot az anyukával, és a gyere-
ott voltam, ahol nagyon sok afrikai tánc volt, és kekkel is szokott beszélni. Judit is minden-
majdnem az összes nőnek parókája volt, a kislány- képp szeretne visszamenni, de nem feltétlenül
oknak pedig póthajuk, hogy minél hosszabb és ilyen hosszú időre, ezen kívül egy kint megis-
vastagabb legyen a hajfonatuk, de a nagy fenék is mert lánnyal is már terveznek közös utat.
szépségjegynek számít. A kultúrák keveredését Arra kérdésre, hogy mit csinálnának máshogy,
DUE Tallózó